A mienknél kulturáltabb, a nem a csalni-lopni-hazudni trilógián szocializálódott társadalmakban az a szokás, ha egy járdarészre felfestik, hogy mozgássérülteknek fenntartott hely, akkor azt tényleg csak azok veszik igénybe, akik rászorulnak. A hipermarketek családi parkolóját pedig azok használják, akik gyerekekkel érkeznek elkölteni pénzüket.
Teszik mindezt annak ellenére, hogy valóban sokkal egyszerűbb lenne ezekről a helyekről bejutni az áruházba. De ők inkább távolabb állnak meg, és 23 másodperccel tovább sétálnak, mielőtt a fotocella kinyitja előttük az üvegajtót. Ráadásul mindezt nem azért teszik, mert ez a szabály, és ellenkező esetben megbüntetné őket a rendőr/csendőr, hanem azért mert azt gondolják: ez így jó, ez a szolidaritás legkisebb mértéke.

Mi a helyzet nálunk? Számtalanszor, kb. 100 alkalomból 99-szer azt tapasztalom, hogy a fent említett parkolóhelyeket nem azok veszik igénybe, akiknek kialakították. Én sem halok bele 23 másodperccel több sétába, de gyerekkel sokkal nehezebb az autók között ellavírozni bevásárlókocsiért, állandóan azt lesni, hogy mikor tolat ki valaki anélkül, hogy körülnézne. Vagy, ha körül is néz, nem biztos, hogy észreveszi a kocsija mögött az alig egyméteres fiamat, adott esetben a babakocsit. Felesleges ragozni, egyszerűen egy csomó veszélyforrást rejt az eset.

Érdemes végignézni, hogy az ominózus helyeken kik állnak! Többnyire a fiatal „nekünkmindentszabad” bunkók csoportjába tartozók és a kigyúrt, szteroiddal diétázó „lefejellekkisköcsög” kopasz bunkók csoportjában leledző lények. Az külön tragédia, hogy elég jól behatárolható gépkocsimárkákat fogunk felfedezni…

A minap egy skandináv lakberendezési áruház parkolójában, a 23 másodperccel több sétám vége felé megjegyeztem az egyik ilyen lénynek, hogy biztosan nem vette észre, de rossz helyen szíveskedik a járművét tárolni. A válasza nem elnézés kérés volt, hanem kilátásba helyezett egy tettleg bántalmazást, amit az agyat nem tartalmazó koponyájával vitt volna végbe. Platinaszőke tettestársa pedig arra célzott, hogy alacsonynövésű homoszexuális lennék. Holott ez nincs így, 190 centi és hetero vagyok, de ezt már nem hoztam tudomásukra.
Ugyanis nem akartam kétéves fiamat annak kitenni, hogy leütik az apját a parkolóban, meg egyébként sem kell az effajta diskurzusokat végighallgatnia. Nem csak azért, mert annyira érzékeny a lelke, hogy még a legyeket is meg akarja etetni ahelyett, hogy lecsapná, hanem abban reménykedem, hogy mire ő felnő, ezeknek a lényeknek már se híre, se hamva nem lesz, s neki nem kell majd szemlesütve sétálnia egy parkolóban, miután valami tévedésre rávilágít.

És még valami elszomorító a végére. Sajnos, nálunk cinkosok a rendőrök is, ugyanis sosem mennek oda egy-egy ilyen alakhoz hogylétük felől érdeklődni. Félnek? Vagy miért nem? Bár olyat is láttam, hogy rendőrautó parkolt nagyáruház előtt a rokkantaknak fenntartott helyen. Akkor meg mit várhat el az ember? Talán egy generációváltás megold majd mindent. Ketyeg a (parkoló)órájuk!