|
Nyáron is folytatódik a PIFÖ filmklubja. Akit még nem ért utol a foci VB-őrület, annak azért, akit pedig utolért, annak puszta fokozásképpen érdemes benéznie kéthetente, hétfő esténként a művházba, ahol igazi kuriózumokkal várjuk a focirajongókat (de nem csak őket). A most következő filmek betekintést nyújtanak a régi időkbe, amikor még legendás játékosok játszottak legendás meccseket, legendás közönség előtt. Nosztalgiázzunk együtt! A vetítések kezdése: 19 h Helyszín: Művelődési Központ Belépő: 200 Ft
JÚLIUS 10.
| Régi idők focija (színes magyar filmszatíra, 77 perc, 1973) Sándor Pál legendás focifilmje Mándy Iván varázslatos írásai alapján, a húszas évek Budapestjére vezet vissza, ahol két négybetűs szó, a mozi és a foci jegyében zajlott az élet. Minarik Ede mosodás sem tűz ki más célt maga elé: "Kell egy csapat". Életcélja, hogy a Csabagyöngye SC bejusson az első ligába. Egyenként verbuválja a tagokat, bérli a pályát, pénz helyett lelkesedésével fűti a csapatot. Nemcsak a végrehajtók, hanem a csapatügynökök is állandóan zaklatják. De Minarik nem adja fel.
|
|
JÚLIUS 24.
|
| A berni csoda (Das Wunder von Bern) (színes magyarul beszélő német vígjáték, 114 perc, 2003) Tizenhárom év után Richard Lubanski hazatér az orosz hadifogságból. Miközben a férfi nehezen találja helyét a megváltozott világban, a felesége, Christa és a lánya, Ingrid próbálja beindítani a családi vállalkozást. A fiát, Mathiast pedig jószerivel csak a foci érdekli. A fiú valósággal bálványozza a helyi csapat játékosát, Helmut Rahnt, bár az apjának ez nem tetszik. Ezalatt a sportújságíró Paul Ackerman Svájcba igyekszik a feleségével, hogy a labdarúgó világbajnokságról tudósítson. A döntőt a német és a magyar csapat vívja egymással. |
AUGUSZTUS 7.
| 6:3 avagy, játszd újra Tutti (színes magyar vígjáték, 90 perc, 1998) Tutti (Eperjes Károly) egy becsületes munkás, aki kukásautójával mindennap rója az utcákat, és gyűjti a szemetet. Munka közben állandóan a legendás Aranycsapatról ábrándozik. Egy szép napon, egy lerobbant házhoz hívják, ahol a sok lim-lom között hatalmas kincsre lel: egy mezre, amelyet 1953. november 25-én, azon a bizonyos 6:3-as álommérkőzésen viselt a magyar csapat egyik jeles focistája. Tutti felpróbálja a mezt, és valami csoda folytán visszarepül a múltba, egészen pontosan az évszázad mérkőzésén landol. És a történet csak itt kezdődik... |
|
AUGUSZTUS 21.
|
| Csavard be, mint Beckham (Bend It Like Beckham) (színes magyarul beszélő angol vígjáték, 108 perc, 2002) Mi van, ha 18 vagy, imádod Beckham-t, és úgy meg tudod csavarni a labdát, mint ő? Azt hiszed hogy a világ a lábaid előtt hever, mi? Hát tévedsz! Ha téged Jessnek hívnak, 18 vagy, indiai és tetejében lány, akkor felejtsd el! Azt hiszed a házasság-megszállott rokonaid hagyják, hogy a férfiak játékát játszd? Ha téged Jules-nek hívnak, 18 vagy, angol és lány, ez azt jelenti, hogy elmehetsz Amerikába, ahol a lányokat is megfizetik, akik támogatókra és normális megbecsülésre is szert tehetnek. Edzőjük, Joe segítségével Jess és Jules mindaddig jó úton haladnak, míg mindkettőjük szerelmes nem lesz, történetesen épp az edzőjükbe.
|
|