Interkulturális hét Duderstadban!

Szeretnél más nemzetek fiataljaival, jó hangulatban 1 hétig együtt dolgozni és megismerni a kultúrájukat? Ha igen és elmúltál már 15 éves, de nem vagy még 26 éves, akkor itt a helyed!
A program során lengyel, német, orosz, ukrán és walesi fiatalokkal vegyes csoportban dolgozunk együtt, majd a program végén bemutatjuk egymásnak a heti munkánkat. A választható csoportok: modern tánc, nép tánc, kézműves foglalkozás, film készítés, zene, ének és színház. A csoportokba 2-2 fő résztvevő lehet országonként.
A program időpontja: 2014. április 20-27.

Utazás Pécs-Berlin-Göttingen vonalon vonattal, majd Duderstadtig busszal.

A programon való részvételi díj 50 euro, ami tartalmazza 1 hétig a teljes ellátást és a szállást, valamint az útiköltség megelőlegezése, melynek 70%-át a helyszínen visszakapjuk!
A program nyelve német és angol.
A programra első sorban pécsváradi, illetve a pécsváradi kistérségben élő fiatalokat várunk, de fent maradó hely esetén mások számára is van lehetőség a programon való részvételre, így bátran várjuk mások jelentkezését is!
A jelentkezési határidő MÁRCIUS 16!
A programra jelentkezni valamint bővebb információt kérni az info@pifo.hu email címen, illetve a 0620-2798694-es telefonszámon kérhettek!
Fotók a szállásról és a program helyszínéről:

Disputa nap az iskolában

Február 19-én került sor a Kodolányi János Általános Iskolában a Disputa klub tagjainak egy egynapos foglalkozása. A foglalkozást a Demokratikus Ifjúságért Alapítványtól Mikó Gábor és a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat felnőtt segítője László Miklós tartotta. A foglalkozás során a fiatalok a vitázás és érvelés részeivel ismerkedhettek meg kicsit elméletben és főként gyakorlatban. A foglalkozásról Werner Kata élménybeszámolóját olvashatjátok:

A mai nap nem csak arról szólt a diákok részéről, hogy nem voltak bent órákon, hanem sok minden másról tanulhattak. Mégpedig az élet nagyobb kérdéseiről. Mint például amit én a legfontosabbnak tartottam a fontossági sorrend a saját véleményünk szerint (boldogság, család, szeretet, önmegvalósítás,szabadság,pénz). Melyiket hányadik helyre sorolnánk? Többek között szó volt arról is, hogy nem tehet senki arról hogy hova születik. De hogy a későbbi idők során mi lesz belőle az csak is rajta múlik. Később csináltunk egy kisebb vitakört. Arról volt szó hogy ki mi mellett ért egyet illetve ki nem ért azzal az érvvel egyet (pl.: Miért jobb tanárnak lenni, mint diáknak?). Szó volt arról is hogy ki milyen közösségbe kerül (pl. Őt is beleviszik-e a dolgokba, vagy ő használja az eszét is? És inkább azt mondja, hogy köszi de ebből ki szeretne maradni, és keres másik társaságot.). Szóval ez a nap tanulságos volt. Mint a többieknek, mint nekem. Ráébresztett ez a nap hogy mit is jelent az a szó hogy „a mi életünk” és, hogy az életedet te irányítod ( te választod a barátaidat, hogy hogyan tanulsz) nem más. Ha csinálsz valami olyat amit nem kéne azt te nem foghatod másra mint az óvodában. Azért már igen is te vagy a felelős. Ez a nap rádöbbentett arra, hogy nem mindig lesznek melletted, hogy ezt ne csináld, azt ne csináld. Nem azért már csak is csak mi vagyunk a felelősek, hogy mit kezdünk az életünkkel.
A programról további képeket itt találtok:
https://www.facebook.com/pecsvaradiifjusagionkormanyzat.pifo/media_set?set=a.605962106142767.1073741840.100001869498834&type=1
IMG_2949

PIFÖ Farsang „Űzzük el együtt a telet!”

A PIFÖ egy fergeteges bulival kívánja a telet elűzni, gyere és segíts ebben nekünk!

Február 22-én, gyere és bulizz az új évben is a PIFÖ-sökkel!

Dátum: február. 22. (szombat) 21:00 órától, reggelig

Helyszín: tűzoltószertár/kaptár

Belépő: becsületkasszás

A legjobban beöltözött leányzót és fiatalembert éjfélkor díjazzuk, az általatok helyszínen leadott szavazás által!
A díj: 1-1 üveg pezsgő!

Sok szeretettel várunk minden fiatalt vagy régebb-óta fiatalt!

farsang